MORFOLÓGIA

A leggyakrabban termesztett káposztafélék a brokkoli, a kelbimbó, a káposzta, a karfiol és a karalábé. Mindezek a fajok a Brassicaceae (korábban: Cruciferaceae) családba tartoznak. Az összes termesztett káposztafélét a Brassica oleracea (2n = 18) fajból nemesítették, mely Európában és a Közel-Keleten őshonos. Egy kelkáposztára emlékeztető növényt már a Római Birodalom idejében is termesztettek. Európában a kertekben termesztett káposztafélék a középkorban nagyon fontos élelmiszerforrásnak számítottak. A hosszú nemesítési folyamat eredményeképp az egyes káposztafélék tulajdonságai mostanra jelentősen eltérnek egymástól.

Brassica oleracea convar. capitata var. alba: fejeskáposzta. A fej az egymásra simuló levelekből alakul ki, kívülről zöld, belülről fehér.

• Brassica oleracea convar. capitata var. rubra: lilakáposzta; belül lila és fehér.
• Brassica oleracea convar. capitata var. sabauda: kelkáposzta, zöld, erősen hullámos és ráncos levelek.
• Brassica oleracea convar. botrytis var. botrytis: karfiol; húsosan megvastagodott, szorosan záródó fehér (néha lila) virág.
• Brassica oleracea convar. botrytis var. cymose: brokkoli; kevésbé szorosan záródó, bimbóra hasonlító, sötétzöld virágok.
• Brassica oleracea convar. oleracea var. gemmifera: bimbóskel: hosszú szár, a levélhónaljban lévő miniatűr „káposztákat” (rügyeket) fogyasztjuk

A fejeskáposzta, a kelbimbó és a karalábé kétéves növények, az első évben csak levélrózsát (és ehető részeket is) képeznek, a virágos szár tartósan hideg időjárást követően a második évben jelenik meg. Ezzel szemben a brokkoli és a karfiol egynyári, és a virágzáshoz kevesebb hideget igényel (viszont a hideg idő elősegíti a fejesedést). Az Európában termesztett fajok közül a kínai kel az egyedüli, melynek őse a Brassica campestris (2n = 20). A faj kínai eredetű és sokszor egy éven belül virágzik.

A káposztafélék levele erősen viaszos. Ez a viaszréteg taszítja a vizet, amit a növényvédő szerek használatakor figyelembe kell venni (a permetezőszerhez általában nedvesítőszert is kell adni). A vízhiányos növények viaszrétege általában vastagabb.

Az ehető rész lehet a levél (káposzta, kínai káposzta, kelbimbó), a szár (karalábé) vagy a virágzat (karfiol, brokkoli). Táplálkozási szempontból a káposztafélék igen értékesek, mivel fehérje-, ásványi anyag- és vitamintartalmuk viszonylag magas (a brokkoli a legjobb), viszont kevés zsírt tartalmaznak. Minden káposztaféle jellemző összetevője a glükozinát, amely a növényeknek jellegzetes szagot és ízt kölcsönöz. A glükozinát nagy mennyiségben megzavarhatja a jódfelvételt és a pajzsmirigy megnagyobbodását (golyva) okozhatja. A termesztett káposztafélék glükozinát-tartalma sokkal alacsonyabb, mint a vadon élő alakoké.

A termesztés első vagy második évében jelennek meg az apró magvakat tartalmazó becők.

A káposztafélék alacsonyabb hőmérsékleten fejlődnek a legjobban. A nagyon alacsony hőmérsékletet, sőt a fagyokat is elviselik, ahol enyhe a tél, ebben az időszakban is betakaríthatók. A forróságot ezzel szemben rosszul viselik, nyári betakarítás esetén speciális fajtákat kell választani.

Igen sokféle fajta áll rendelkezésünkre, a 80-90 nap alatt beérő nagyon koraiaktól kezdve azokig, amelyek betakarításához 150 vagy még több napot kell várni. A fajták az ehető részek formájában is eltérhetnek, e tekintetben valószínűleg a káposzta az egyik legváltozatosabb növényfaj, hiszen a fej lehet kerek, lapított vagy kúpos, laza vagy tömör, kicsi vagy nagy, és akkor a színekről még nem is beszéltünk. A karfiol rózsája pl. a szokásos fehér szín mellett zöld vagy lila színű is lehet, és brokkoli fajtákból is ismerünk mind zöld, mind lila színűeket.

Egyes különlegesen színezetű fajták akár dísznövényként is ültethetők. Feldolgozásra vagy tartós tárolásra, illetve a legfontosabb kártevőkkel és betegségekkel szembeni rezisztenciára is nemesítettek speciális fajtákat. Genetikai szempontból a meglévő fajták vagy klasszikus nemesítésből származnak, vagy beltenyésztett szülői vonalak keresztezésével nyert F1 hibridek. Utóbbi esetben az adott keresztezésből származó összes egyed egyforma genommal rendelkezik. Az F1 hibridek előnye az úgynevezett heterózishatásban rejlik, ami azt jelenti, hogy a két beltenyésztett vonal keresztezéséből származó utódgeneráció a szülői vonalakhoz képest nagyobb és jobb minőségű termést ad. A heterózishatás kihasználásához minden esetben keresztezni kell a szülői vonalakat, vagyis az F1 generációból nem nyerhető vetőmag, hiszen az F2 generációban a növények tulajdonságai már szegregálódnak). Emiatt az F1 vetőmagok drágábbak, de a befektetés megtérül, mert az állomány erős és egységes lesz.

FEJLŐDÉS

Közép-Európában a káposztafélék fejlődése március végétől október végéig vagy november elejéig tart. A növények egyik fejlődési fázisban sem igényelnek termesztőberendezést, egyes káposztafélék, mint például a kelbimbó, pedig még télen is megélnek a táblán, sőt, ilyenkor is betakaríthatók. Ha a cél a korai betakarítás, az átültetett palántákat általában üvegházban, konténerekben termesztik, de későbbi betakarításhoz a fajtákat közvetlenül a táblákba vetik, illetve a palántákat szabadföldön nevelik.