MORFOLÓGIA ÉS BIOLÓGIA

A paradicsom (Lycopersicum esculentum) az Andokból származik -Peru, Ecuador és Chile- hegyvidéki régiójából. A paradicsom termesztésbe vonása Mexikóban történt, és a paradicsom elnevezés is  egy mexikói indián nyelvből származik. Mexikóból terjedt el az egész világon. Körülbelül 450 évvel ezelőtt importálták Európába, ahol eredetileg mérgezőnek tartották, és nem ették.

A termesztett paradicsom fajtái lágyszárú évelő növények. A paradicsom lágyszárú, meleg évszakos zöldségnövény, amelynek optimális növekedési hőmérséklete 21-23 °C között van. Mind a nagyon alacsony, mind a nagyon magas hőmérséklet problémákat okozhat a terméskötődésben és a hibás fejlődésben. Közvetlen napsütés is szükséges a fejlődéshez Az árnyékos növényeknél szintén gondot okozhat a terméskötés, vagy termés beérése késik. Az egész növényt mirigyszőrök borítják, ami erős illatot áraszt, ha a növény eltörik.

Növekedési típus szerint megkülönböztetünk folyamatos, determinált és félig determinált fajtákat.  A bogyók tekintetében megkülönböztetünk gömbölyded, lapított, hosszúkás és szögletes bogyókat. A bogyó mérete lehet koktél, cseresznye, közepes és nagy. A termesztés típusa szerint a fajták szántóföldi, üvegházi és mindkettőre alkalmasak. A gyümölcs színe is nagyon változatos lehet: piros, sárga, narancssárga, rózsaszín, bordó, fekete, zöld, fehér.

Növekedési típus szerint megkülönböztetünk folyamatos, determinált és félig determinált fajtákat.  A bogyók tekintetében megkülönböztetünk gömbölyded, lapított, hosszúkás és szögletes bogyókat. A bogyó mérete lehet koktél, cseresznye, közepes és nagy. A gyümölcs színe is nagyon változatos lehet: piros, sárga, narancssárga, rózsaszín, bordó, fekete, zöld, fehér.

A fiatal paradicsomnövény elsődleges hajtása 5-10 levelet hoz, majd virágfürtöt hoz. Minden egyes virágfürtöt angolul „kéznek" nevezünk, mivel a virágzatra az ötös szám jellemző. Folytonos növekedésű fajta esetén a főhajtás növekedése korlátlan, és a virágfürtök a főhajtás vagy a főhajtás oldalán fejlődnek. Az üvegházakban a főhajtások néha a végtelenségig nőnek, és elérhetik a 3-6 méteres hosszúságot is. Ebben a nevelési rendszerben az oldalhajtásokat eltávolítják. Bár úgy tűnik, hogy a folytonos növekedésű növényeknek egyetlen főhajtásuk van, valójában nem ez a helyzet. A főhajtás növekedése az első virág kialakulásával ér véget. A felfelé irányuló növekedés folytatódik, mivel a virágfürt előtt indult utolsó levél (amely valójában a virágfürt fölé nő) oldalhajtást hoz létre.

Virágzat és termés:
Egy növény több virágzatot is hozhat (szabadföldi körülmények között 6-8-at), amelyek általában négy-tíz virágból állnak A paradicsom virágai viszonylag kicsik, és ötkaréjos pártából és csészelevelekből állnak. A porzó- és termőtáj lényegében öt hím portoknak a magház, bibeszár és bibe körüli egyesülése.  A pollent a portok a belsejéből bocsátja ki, és az önbeporzás magas szintjét biztosítja.

A sikeres beporzáshoz történhet levegő áramlat, akár beporzó rovarok segítségével. Ha a virágzás idején a hőmérséklet vagy túl alacsony, vagy éppen ellenkezőleg, túl magas, a virágpor nem tud kicsírázni, és a virágok nem kerülnek beporzásra, ami vagy a virág lehullását, vagy kis, szinte mag nélküli, puffadt termések kialakulását eredményezi. Az ilyen hőmérsékletek következménye lehet deformált gyümölcsök, az ún. "macska-arc" kialakulása is, ami azért következik be, mert a virág és a bogyó kifejlődésének korai szakaszában a sejtek szétválasztódása tökéletlenül megy végbe.  

Botanikai szempontból a gyümölcs bogyótermésnek minősül. A belsejében két vagy több rekesz (a magház részei) található. A vad fajtáknál (cseresznye paradicsom) két rekesz van, a kereskedelmi célra termesztett paradicsomfajták többségében 4-6 rekesz fordul elő, míg a feldolgozás céljára termesztett fajtáknál ennél több rekesz is van a bogyóban. A bogyó színe teljes érésnél általában élénkpiros, de lehet kétféle színű (piros sárga csíkokkal), sárga, narancssárga, majdnem fekete, zöld vagy akár fehér is. A piros színt két karotinoid pigment - a likopin és a ß-karotin - együttes jelenléte, okozza. Minél magasabb a likopintartalom, annál mélyvörösebb a gyümölcs. Ezzel szemben, ha a hőmérséklet magasabb, a likopin szintézise lelassul, és a gyümölcs színe narancssárga lesz. A gyümölcs végső színét a héj és a gyümölcshús színe közötti arány adja.

Legalább hat különböző típusú bogyót különböztetünk meg, ezek: a legközönségesebb, klasszikus kerek paradicsom, a kisebb, cseresznye- vagy szendvics-paradicsom, a jellegzetes ovális szilva- és bébi-szilva paradicsom, az óriás paradicsom, és a fürtös paradicsomok, amelyek a fentiek szerinti akármelyik alakúak is lehetnek, de a szárral együtt kerülnek forgalomba. A bogyó fejlődése a teljes érésig 6-10 hetet vehet igénybe. A palántázástól a betakarításig tartó időszak hossza szerint a fajták három kategóriába sorolhatók: korai fajták, amelyeknek 50-65 napra van szükségük; közepes érésű fajták (70-80 nap); és késői fajták (85-95 nap). A piros paradicsom bogyójának érési szakaszait az alábbiak szerint írjuk le: éretlen, érett zöld, rózsaszín és piros. A piacon friss paradicsomként árult bogyót gyakran az érett zöld szakaszban szednek le, mert ilyenkor jobban tűrik a szállítás stb. általi törődést, mint az érett bogyók. Csak a fürtös paradicsomot szedik később, és egyes fogyasztók ezt jobban is szeretik jobb íze miatt. A paradicsom bogyója kb. 95 % vizet tartalmaz, a fennmaradó részt cukor, szerves savak és más anyagok teszik ki, és ezek adják a bogyó jellegzetes ízét és textúráját. A feldolgozásra kerülő fajtáknál vastagabb a bogyó fala, és magasabb az oldódó szilárdanyag tartalom. A bogyó fontos antioxidáns forrás. Az egyik legerőteljesebb ezek között a karotinoid likopin pl. csökkenti a prosztatarák kockázatát. A magas C-vitamin tartalom is nagyra értékelt tulajdonság, különösen télen. A bogyót zöldségként használjuk. Frissen is ehető, vagy saláták részeként, továbbá főzve, mint szószok, levesek, vagy hagyományos húsételek, pl. pizza, stb. alkotóeleme. Van néhány fajta, amelyeket kifejezetten a különlegesen magas karotinoid tartalma miatt termesztenek, és ipari felhasználásra kerülnek.

Fajták:
Genetikai szempontból a létező paradicsomfajták vagy klasszikus nemesítésből nyert klasszikus populációk, vagy F1 hibridek, amelyeket speciális beltenyésztett leszármazási vonalakból állítottak elő keresztbeporzással. Ebben az esetben az egy keresztbeporzásból származó összes növény genetikailag azonos. Az F1 hibridek előnye az ú.n. heterózis hatásban áll, ami azt jelenti, hogy két adott beltenyésztésű leszármazási vonal utódai sokkal nagyobb termést és jobb minőséget adnak, mint a szülők. Ennek a hatásnak a magok minden generációjában való elérése céljából, a szülői leszármazási vonalak keresztbeporzását biztosítani kell az F1 generációból származó magokból nem lehetséges további növények nevelése, mert az F2 generációban a növények tulajdonságai különválnak (szegregálódnak). Ezért van az, hogy az F1 generáció magjai drágábbak, mert tulajdonságaik miatt a szortimentben uralkodóvá válnak. A fajtákat és hibrideket a betegségekkel és rovarkártevőkkel szembeni ellenálló képesség miatt is tenyésztik, továbbá a bogyó repedésállósága és a betakarítás után lassan bekövetkező puhulás elérése miatt is.

A paradicsom termesztésének lépései a termesztés céljától és a rendelkezésre álló termesztőberendezésektől függően változhatnak.

Forrás: Papp O. – Cseperkálóné Mirek B. (2015): A paradicsom ökológiai termesztése. Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, Budapest https://mek.oszk.hu/16100/16130/16130.pdf

A magokat általában március második felében vetik el, jó minőségű tőzegréteget tartalmazó konténerekbe, amelyeket melegházban tartanak. Amikor a sziklevelek teljesen kifejlettek és az első valódi levelek is megjelentek, a palántákat átültetik, vagy egy másik konténerbe vagy ágyásba, vagy egyenként külön konténerekbe. A palántákat kellő távolságra kell ültetni egymástól, hogy sok fényhez jussanak a növekedéshez. Felhős napokon a hőmérsékletet minimumon kell tartani, hogy megakadályozzuk a palánták túlzott megnyúlását. A melegházi művelés kb. 6-7 hétig tart. A palánták megerősítése, mielőtt szabadföldi táblába kerülnek, alapvető fontosságú ahhoz, hogy megelőzzük a palánták mechanikai sérülését az átültetés során, és a nap vagy a szél okozta károsodást, az átültetést követően. A hőmérsékletet és a locsolást is csökkenteni kell. A melegházi ágyásoknál napközben az üveget ki kell venni (vagy kinyitni). A jó palántának tömöttnek kell lennie, erős, vastag szárral és sötétzöld levelekkel. Ezeket a palántákat május közepén ültetik ki, általában akkor, amikor az első virágok megjelennek. A konténerben nevelt palánták gyorsabban nőnek, de drágábbak. Egy másik lehetőség az, hogy közvetlenül a földbe vetik a magot. Ezt a módszert főleg a feldolgozásra kerülő paradicsom esetében alkalmazzák. A magokat ebben az esetben április utolsó dekádjában (10 nap) vetik. Napos helyszíneket ajánlatos választani. Mély völgyeket és vízfelszínhez közeli, zárt helyeket, ahol a levegő páratartalma magas, lehetőleg el kell kerülni. A paradicsomot eredményesen lehet termeszteni sokféle talajon, de a nagy szerves anyag tartalmú, iszapos vagy agyagos talajokat tartják a legproduktívabbnak. Friss trágyát nem szabad alkalmazni a paradicsom ültetése előtt. A jó vízelvezetés alapvető fontosságú. Az optimális pH érték 6.0-6.5 között van. A talaj előkészítési eljárások az adott helyszíntől és a rendelkezésre álló gépektől függően különbözőek lehetnek, de figyelembe kell venni mind a növény, mind a termesztési technológia jellemzőit.

Gondozás:
Az öntözés és műtrágyázás szintén alapvető fontosságúak a nagy termés és a jó minőség szempontjából, mert a palánták nagyon gyorsan nőnek, de felső öntözés és nagy mennyiségben adagolt nitrogén érzékenyebbé teszik a növényt a levélbetegségekre. A nitrogén és más elemek túladagolása kalciumhiányt is előidézhet a gyümölcsben, ez az ún.  bogyó csúscsrothadás.

Rendszertelen öntözés a gyümölcs felrepedezését okozhatja. A mulccsal vagy műanyag fóliával való talajtakarás jótékony hatású lehet, de általában túl drága. Ha nem terveznek mechanikai betakarítást, a kikarózás alkalmas arra, hogy a levélkoronát felfelé irányban tartsa, és így lehetővé tegye a levegőzést, aminek a révén az eső vagy harmat utáni időszak, amíg a levelek nedvesek, a minimumra csökkenthető, és így csökken a magas páratartalmat igénylő betegségek terjedésének a lehetősége is.