KÁPOSZTAFÉLÉK - ÉLETTANI ELVÁLTOZÁSOK
Az élettani elváltozások az őket kiváltó környezeti hatás megszüntetésével kezelhetők, viszont könnyen összetéveszthetők a kórokozók és kártevők okozta tünetekkel. Fontos, hogy a termelők megtanulják azonosítani ezeket az elváltozásokat, mivel esetükben a vegyszerek alkalmazása felesleges.
ÖDÉMÁK
Az ödéma többnyire a leveleken és a szárakon megjelenő színtelen daganatok, gubacsok formájában jelentkezik. Akkor alakul ki, amikor az epidermisz sejtjeiben a párolgás lassulása miatt túl víz reked meg - ez a forró, fülledt napokat követő hűvösebb, nedvesebb időben jellemző, amikor növény több vizet vesz fel (a talaj magas nedvességtartalma miatt), mint amennyit el tud párologtatni. A megduzzadt sejtek felszakadnak, ami a levelek hólyagosodásához vezet. Az ödémának kizárólag környezeti okai vannak, és bármikor megjelenhet, amikor a fenti feltételek fennállnak.
29. ábra: Ödéma káposztalevélen https://www.forestryimages.org/browse/detail.cfm?imgnum=5512840
Tünetek: Bármelyik növényi részt érintheti, de általában levelek fonákán fordul elő. Az első tünetek néhány vagy hólyag, vagy duzzanat formájában jelentkeznek. A pozsgásabb növényi részek fogékonyabbak az ödémásodásra. A hólyagok vagy duzzanatok sötétbarna, sárga vagy rozsdás színt vesznek fel, és rozsdának vagy bakteriális fertőzésnek tűnnek.
Védekezés: A talaj állapotát, az öntözési ciklusokat és az időjárást a túlöntözés elkerülése érdekében nyomon kell követni, különösen az olyan meleg vagy forró kora tavaszi napokon, amikor hidegfront (hirtelen hőmérsékletcsökkenés és felhős idő) várható.
- Kártevők, különösen a levéltetvek és a tripszek elleni védekezés.
- A fiatal állományokban a homokverés ellen erős szélben öntözéssel kell védekezni.
- A termést még a nagy őszi esők előtt be kell tárolni, még mielőtt a talaj telítődik vízzel.
- A fajták érzékenysége eltérő, így a védekezés egyik záloga lehet, ha nem csak egy vagy két, hanem több ellenálló fajtát termesztünk.
- A károsodott fejek gyakran megmenthetők a legsúlyosabban károsodott külső levelek lefosztásával, de ennek csak akkor van gazdasági jelentősége, ha nagyon nagy a piaci kereslet.
SZÁR KIÜREGESEDÉSE
Az üreges szár a káposztafélék, a karfiol és a brokkoli fiziológiai rendellenessége, melyet sokszor a kalcium- és bórhiány vagy a nitrogén túltrágyázás okoz.
A bórhiány főleg brokkoliban okozhatja a szár kiüregesedését. A szár szöveteiben rések jelennek meg, amelyek aztán megnagyobbodva és összefolyva nagyobb üreget hoznak létre a szárban. A tőtáv és a kijuttatott nitrogén mennyisége szinténhatással van erre az elváltozásra.
30. ábra: Üreg a brokkoli szárában. Forrás: Gerald Holmes
Védekezés: A fenológiai fázistól függően bór kijuttatása
LEVÉLSZÉLEK BARNULÁSA
A kalciumhiány káposztában, kelbimbóban és a karfiol belső leveleiben a szövetek elhalását, emiatt a levélszélek barnulását okozhatja.
31. ábra: Kalciumhiány tünetei káposztában https://vegetablegrowersnews.com/news/calcium-and-boron-deficiencies-in-brassica-vrops/
A molibdénhiány a brokkoli karfiol és kelbimbó ún. ostornyél betegségét okozza, amikor a levéllemezek annyira gyengén fejlődnek és úgy eltorzulnak, hogy a levélből gyakorlatilag csak az ostorra emlékeztető főér marad.
32. ábra: Molibdénhiány https://addictedgardener.com/molybdenum-deficiency-in-plants/
Védekezés: Ha a tünetek alapján tápanyaghiányra gyanakszunk, forduljunk növénytermesztéssel vagy a talajerőutánpótlással foglalkozó szakemberhez, aki pontosan megállapíthatja a probléma okát (talaj- vagy szövetelemzésre is szükség lehet).
Időjárási körülmények Egyes káposztaféléknél előfordulhat, hogy ha fejlődésük korai szakaszában hosszabb ideig (10 napig) hidegnek (5-10 °C) vannak kitéve, túl korán hoznak bimbót vagy virágot, vagyis a növények jóval azelőtt virágzani kezdenek, hogy elérnék a piacképes fej előállítására alkalmas méretet. A kiültetésre szánt palánták edzésénél óvatosan kell eljárni, mivel a nem megfelelő edzés és a hőmérséklet gyors csökkenése felmagzást okozhat.
TARLÓRÉPA MOZAIK (TUMV), KARFIOL MOZAIK (CAMV), TARLÓRÉPA SÁRGA MOZAIK (TYMV)
LEVÉLFOLTOSODÁS
FEKETEERŰSÉG
LÁGYROTHADÁS
További információkért kövesse ezt a linket.
PALÁNTADŐLÉS
GYÖKÉRGOLYVA
FÓMÁS BETEGSÉG
VERTICILLIUMOS HERVADÁS
ALTERNÁRIÁS LEVÉLFOLTOSSÁG
PERONOSZPÓRA
További információkért kövesse ezt a linket.
ÖDÉMÁK
LEVÉLSZÉLEK BARNULÁSA
SZÁR KIÜREGESEDÉSE
További információkért kövesse ezt a linket.
A Kártevök listája:
FÖLDIBOLHÁK
KÖZÖNSÉGES LISZTECSKE
REPCEDARÁZS
KÁPOSZTA-GUBACSSZÚNYOG
ORMÁNYOSBOGARAK
DOHÁNYTRIPSZ
KÁPOSZTAMOLY
BAGOLYLEPKÉK
KÁPOSZTALEPKE ÉS REPCELEPKE
KÁPOSZTA-LEVÉLTETŰ
TAVASZI KÁPOSZTALÉGY
További információkért kövesse ezt a linket.