MORFOLÓGIA

Az uborka lágyszárú, egyéves, diploid növény, kromoszómáinak száma 14. Melegkedvelő, optimális fejlődéséhez 25 °C körüli hőmérséklet szükséges, 15 °C alatt a növekedése leáll. Az uborka rendkívül rosszul tűri a hideget. Hűvös körülmények közt akkor is lassul a fejlődése, ha a hőmérséklet egyébként fagypont felett marad. A nagyon magas hőmérséklet ezzel szemben akadályozza a pollentömlő kialakulását. Az uborkának elsősorban a termését fogyasztjuk, amely egyetlen, sok petesejtet, illetve magot tartalmazó magházból alakul ki. A világ egyes részein az uborka virágait és leveleit is elfogyasztják.

Az uborka gyökérzete viszonylag gyenge. A talaj felső (20 cm-es) rétegében sok hajszálgyökeret fejleszt. A föld feletti részek durva tapintásúak, lecsüngenek. A szár, a levélnyél és a levelek szőrösek vagy tüskések. A levélnyeleknél elágazás nélküli indák fejlődnek. Az indák a második vagy harmadik valódi levél kifejlődése után jelennek meg. Ebben a szakaszban a növény elágazásokat is nevel. Valamivel később megjelennek a virágok is. A porzós és termős virágok eredetileg ugyanazon a növényen vannak (egylaki faj). Az egylaki uborkán először öt porzós virágból álló fürtök fejlődnek a főszár nóduszain. Ezt követően a növény porzós és termős virágokat is hoz. A legtöbb modern fajtának ezzel szemben csak termős virágai vannak (egyivarú növények). Ezek termése beporzás nélkül alakul ki, és nem tartalmaz magokat (partenokarpia). Véletlen beporzás esetén az ilyen fajták termése deformálódhat, mert a beporzott részek erőteljesebben fejlődnek. A termős hibrideket széles körben használják, mert általában korábban teremnek és több termést hoznak. Ugyanakkor maga a kifejezés félrevezető, mivel a legtöbb esetben a termősnek mondott növények virágainak kb. 5 százaléka porzós. Az érzékeny termős fajtáknál a porzós virágok termelődését a nyár eleji hosszú nappalok, a magas hőmérséklet és a sok fény segítik elő. A porzós virágok fejlődését a túl nagy gyümölcsterhelés és a növényt érő egyéb stresszhatások is kiválthatják. Termős virágok inkább az őszi rövid nappalok, az alacsony hőmérséklet és a kevés fény hatására fejlődnek. A fogyasztásra érett termés két-három hét alatt kifejlődhet. Egyes fajták termését nagyon korán szedik (csemegeuborka), és savanyúságok készítéséhez használják. Más fajták esetében a termést a növekedés befejezése után szedik le, és általában salátákba teszik (szeletelve). A savanyítani vagy kovászolni való uborka általában tompa, esetleg szögletes végű, világoszöld, szemölcsös, és ritkás, durva vagy sűrű, finom fekete tüskékkel borított. A salátának való uborka ezzel szemben általában hosszú, sötétzöld, sima és fényes, bár léteznek szemölcsös és tüskés fajták is. Az uborkát főként frissen, snack-ként, salátaként vagy savanyítva fogyasztják. Táplálkozási szempontból az uborka meglehetősen alacsony értékű, körülbelül 97 %-ban víz alkotja. Energiatartalma nagyon alacsony, körülbelül 52 kJ/100 g friss anyag. Az A-vitamin nagy részét a zöld héjjal eltávolítjuk, a termés C-vitamin-tartalma pedig eleve alacsony, ennek ellenére egy átlagos méretű uborka az A vitamin napi szükségletének mintegy 13%-át, a C-vitamin szükségletnek pedig 27%-át fedezi. Az uborka frissítő, lúgosító hatású, bár nyilván nem mindenki tudja megenni.

Fajták:
Genetikai szempontból a meglévő uborkafajták vagy klasszikus nemesítésből származnak, vagy beltenyésztett szülői vonalak keresztezésével nyert F1 hibridek. Utóbbi esetben az adott keresztezésből származó összes egyed egyforma genommal rendelkezik. Az F1 hibridek előnye az úgynevezett heterózishatásban rejlik, ami azt jelenti, hogy a két beltenyésztett vonal keresztezéséből származó utódgeneráció a szülői vonalakhoz képest nagyobb és jobb minőségű termést ad. A heterózishatás kihasználásához minden esetben keresztezni kell a szülői vonalakat, vagyis az F1 generációból nem nyerhető vetőmag, hiszen az F2 generációban a növények tulajdonságai már szegregálódnak). Emiatt az F1 vetőmagok drágábbak, de a befektetés megtérül, mert az állomány erős és egységes less. A fajták és hibridek esetében a szakemberek a károsítókkal szembeni ellenálló képességre vagy a keserű íz hiányára is szelektálhatnak.

Termesztés:

Az uborkát többnyire helyre vetik. A homokos, humuszos, laza talajokat részesítsük előnyben, mert ezek tavasszal hamarabb felmelegednek. A talaj legyen jó vízvezető képeségű, szerves anyagokban gazdag, 6.0 és 6.5 közti pH-val. Nehéz, rossz vízvezetésű talajokon a gyökérzet oxigénhiányos lesz. Évelő gyomok a táblán ne legyenek jelen. Az uborka csíranövények kimondottan érzékenyek a növényvédőszer-maradványokra, ezért a táblát nagyon gondosan kell megválasztani. Ősszel a talajba dolgozzunk be jó minőségű szerves trágyát. A vetés optimális ideje május eleje, hogy a kelésre már az utolsó tavaszi fagyok után kerülhessen sor. Az állomány megfelelő záródáshoz legalább 16 °C-os hőmérséklet szükséges. Minél melegebb a talaj, annál gyorsabb a kelés, és a csíranövények annál kevésbé érzékenyek a palántadőlésre és a fésűslábú viráglégy lárváinak kártételére. A csírázási arány a hőmérséklet növekedésével szintén javul. 16 °C-on 9-16 napra van szükség a keléséhez, míg 21 °C-on csak 5-6 napra. A legtöbb tökféléhez hasonlóan az uborka sem tűri jól a palántázást, és az átültetés költségei nehezen térülnek meg. A palántázással legfeljebb kis méretű parcellákon érdemes próbálkozni, mert kiültetés során a palántákat maga a művelet, illetve a szél könnyen károsítja. Ha mégis a palántázás mellet döntünk, erre a célra a 2-3 hetes konténeres palánták a legalkalmasabbak, melyeket május közepén kell kiültetni. A frissen kelt vagy kiültetett növények nagyon érzékenyek a hideg talajra, a szélerózióra és a lehűlésre. Ha hideg idő várható, a kisebb parcellák takarására fehér textíliát lehet használni.

Ápolás:

Az öntözés és a megfelelő trágyázás elengedhetetlen a jó hozamhoz és minőséghez. A kálium és a foszfor az uborka termésformájának kialakításában játszik szerepet, a nitrogén pedig elengedhetetlen a megfelelő zöld színhez. Alacsony káliumszint mellett a termés szár felőli vége nem fejlődik rendesen. Ha túl kevés a foszfor, a növény tompa, bronzos zöld színű lesz. Az alacsony nitrogénszint a levelek és a termés halványulását okozza. Bizonyított, hogy a virágzás előtt kijuttatott túl sok nitrogén késleltetheti a virágzást, míg a túl alacsony nitrogénszint a terméskötés idején csökkentheti a termések számát. A terméskötés és az uborka minősége nagymértékben függ a vízellátottságtól is. A növénynek átlagosan 30-40 mm vízre van szüksége hetente, meleg, száraz időben ennél is többre. Ha a növényt valamilyen stressz éri a betakarítás előtti időkben, a termés héjában kesernyés ízű cucurbitacin képződik a szárhoz közelebb eső részben. Egyes uborkafajtákban jelen van a "Bi" gén, ezek soha nem termelnek cucurbitacint, ugyanakkor ezek a fajták a takácsatkák kártételére az átlagosnál érzékenyebbek. Az uborka indái támrendszerre is futtathatók. Ezzel a módszerrel hely takarítható meg és növelhető a hozam és a minőség, viszont a támrendszer kialakításának költségei nehezen térülnek meg. A kígyóuborkát ugyanakkor mindig támrendszerre kell futtatni, mert a hosszúkás alakú termések meghajlanak, ha a földön fekszenek. Az első termést általában június végén vagy július elején szedik le. A növény elvileg augusztus végéig vagy szeptember elejéig terem, de a lisztharmat miatt a termésképződés többnyire hamarabb leáll. Amíg az idősebb termés a növényen marad, az új termések kialakulása akadályozott, ezért a gyakori betakarítás nagyobb hozamot eredményez. A teljesen érett termésből magok nyerhetők. Az élettani érés a fogyasztási érettség után további három hetet igényel.